A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának MSc képzésén 2014-ben testnevelő – gyógytestnevelő tanár diplomát szereztem. Ez évtől tanítok az Újbudai Ádám Jenő Általános Iskolában testnevelést. A 2017-es tanévtől Diákönkormányzati vezetőként és osztályfőnökként is tevékenykedek. 2019. novemberében Polgármesteri Dicséretet kaptam Újbuda Önkormányzatától pedagógiai és szakmai munkám elismeréséért. 2021 óta az Emericus KSE kézilabda edzője vagyok utánpótlás korú lányoknál.
Testnevelőként célom, hogy megszerettessem a gyerekekkel a mozgást, hogy kialakuljon bennük a belső motiváció a mindennapos sportolás iránt. Igyekszem minél sokszínűbb repertoárral megismertetni őket, hogy mindenben ügyesek legyenek és később kiválaszthassák a szívükhöz közel állót, abban kibontakoztathassák tehetségüket. Az alapsportágak technikájának és taktikájának elsajátítását nagyon fontosnak tartom, melyhez változatos pedagógiai eszköztárat és módszereket használok. Munkámban következetes, precíz és határozott vagyok.
Osztályfőnökként célomnak és feladatomnak érzem a jó, egymást segítő és elfogadó közösség kialakítását. Ennek érdekében számos közös osztályprogramot szoktam szervezni. Felső tagozatban film- és társasjáték délutánokat tartunk, kirándulunk, minden télen elviszem az osztályom színházba és korcsolyázni, több napos csapatépítő osztálytáborokat szervezek a nyári szünetben. Nyitott vagyok az innovatív dolgokra és szívesen fogadom az új ötleteket.