Mese, mese, mátka..

Mesélni, mesét olvasni, hallgatni jó. Elég csak visszaemlékezni saját meseélményeinkre, amikor állig húzott, meleg paplannal takarva, vagy ölbe kucorodva, esetleg az ovihoz vezető utat koptatva figyeltük tágra nyílt szemünk előtt suhanó boszorkányokat, táltos paripákat, vagy vállunkra vettük a tarisznyánkat, és elindultunk szerencsét próbálni. A szerencsések, akik ilyen emlékeket hoztak gyermekkorukból, sosem fogják elfelejteni azokat, akiknek mindezt köszönhetik, akik a varázslatot csinálták, akik miatt a mai napig hisznek a csodában. No persze nem úgy, hogy csak várni kell, és a dolgok abrakadabra, hipp-hopp megtörténnek és megoldódnak maguktól, hanem úgy, hogy ha elindulok a vándorúton, ha átküzdöm magam az akadályon, ha észreveszem a lehetőségeket és nem adom fel egykönnyen, elérem a célomat. Mert a jó, a dolgos, a szorgalmas végül mindig elnyeri jutalmát. Ezt mindannyian tudjuk a mesékből. A mese jó tanító.

Emberi életünk alapértékei, feladataink, vágyaink, mindennapi küszködéseink jelennek meg a mesékben, amelyek fontosságát, fejlesztő hatását a mai világban már senki nem kérdőjelezi meg. A rendszeres mesehallgatás, az ezzel töltött minőségi idő, együttlét, gyermekre is, szülőre is számtalan jótékony hatással bír. A mesék érzelmi, erkölcsi tartalma, szövegezése segíti a gyermekek egészséges személyiségfejlődését, a mesék által gazdagodik a gyermekek fantáziája, szókincse. Ám nemcsak a gyermek, a szülő számára is felbecsülhetetlen értékeket adhat a meséléssel töltött idő, ha nem csupán egy időigényes, kötelező elfoglaltságként tekint rá. Éppen ezért a mesélést nem szabad elsietni, a mesét lerövidíteni, félbehagyni, hiszen a mesének nemcsak fejlesztő, hanem nyugtató, feszültségoldó hatása is van. Keressünk olyan időpontot, amely alkalmas arra, hogy háborítatlanul, biztonságban, kényelemben merülhessünk el a mesék csodálatos világában. Ezek az együtt töltött, meghitt percek kiragadják a valóságból az olvasót és a hallgatót egyaránt, élményt jelentenek, elmélyítik a köztük lévő kapcsolatot.

Az iskola szempontjából is becses, fontos elfoglaltság a mesehallgatás, meseolvasás. Nem véletlen, hogy az iskola az első két évében főként mesékkel foglalkozunk. A meséket nemcsak elolvassuk vagy meghallgatjuk, hanem megbeszéljük, és különböző eszközökkel fel is dolgozzuk, dramatizáljuk. A mesék segítenek megtanulni valamire hosszabb ideig figyelni: azok a gyermekek, akiknek mesélnek, sokkal inkább képesek elmélyedni, koncentrálni. A róluk való beszélgetések által fel tudjuk készíteni a gyermekeket a közösségi életre, a konfliktusok kezelésére. Fejlődik az erkölcsi- valamint igazságérzetük, megtanulnak különbséget tenni a jó és a rossz között, a példák és tanulságok által felkészülhetnek későbbi felnőtt életük kihívásaira. Jankovics Marcell szavaival élve: „A kisgyermekkorban hallott, majd egyre jobban megismert mesék a későbbi sikeres próbatételek zálogai. Így adnak az anyák hamuba sült pogácsát, s az apák felszerszámozott lovat gyerekeiknek!”

Bár a mai szülőknek, sőt nagyszülőknek sem egyszerű időt teremteniük arra, hogy gyermekeiknek, unokáiknak mesét mondjanak, ne mondjunk le erről a vissza nem térő lehetőségről! Ne sajnáljuk az időnket, meséljünk sokat, élvezzük az együtt töltött időt, és adjuk meg gyermekünknek a lehetőséget, a motivációt, hogy később maguktól vegyék kezükbe a könyveket és keressék, találják meg bennük azt a csodát, amelyet kisgyermekként általuk élhettek meg. Hiszen a mese, mindnyájan tudjuk, jó.